Interjúk

Elviszem repülni Mácsait - Matkó Tamás (revizoronline, 2012. szeptember)
Télen fölhívott Ascher Tamás, hogy a Peer Gyntöt rendezi, írjak hozzá zenét. Hogy még nem tud semmit, de beszéljünk. Két hónap múlva találkoztunk, és annyit mondott, hogy „gomolyagok lesznek a színpadon, ahhoz kéne zene”. A gomolyagok volt az első. Annyira lelkesen és plasztikusan beszélt arról, amit már látott maga előtt, hogy úgy voltam vele, ez biztos jó lesz.
Tovább a teljes interjúra>>



Állni a teherhajó előtt - Kerekes Éva (revizoronline, 2012. szeptember)
Amikor az ismeretlent választja az ember, akkor sok mindent kockára tesz. Mégis minden pillanatban ki akarok lépni abból, ami már megtörtént. Nem nyugszik bennem valami. Minden pillanatban újat keresek, máshogyan, máshonnan szeretném látni a dolgokat. Minél több minden történik meg velem, annál inkább azt érzem, hogy ezt már ismerem, ezzel már találkoztam.
Tovább a teljes interjúra >>



Pocok a repülőgépen - Járó Zsuzsa (Human Trade Magazin, 2012. június)
A létbizonytalanság, a hontalanság érzete minden színész életében benne van. Megállapodunk valahol, de mindig tovább kell menni. Szerintem nem jó túl hosszú ideig egy helyen maradni. Egyszer ezt már elmondtam valahol, és nagyon kikaptam érte.
Tovább a teljes interjúra (pdf) >>



"Nem téblábolhatok a sárga úton" - Udvaros Dorottya (szinhaz.hu, 2012. május)
Azt hiszem, azért tetszik most nekem ez az egész, amiért fiatalabb koromban a színházat is szerettem. Most is szeretem, bár vannak borúsabb pillanataim a "színház és Dorottya" viszonylatban. Amikor kezdtem a pályámat, akkor egy próbafolyamat arról szólt, hogy keresünk, keresünk, keresünk, hogy van egy változó massza, amit még a premier után is át lehet gyúrni. Manapság minél hamarabb meg kell találnunk a közös útjelző táblákat, és a kijelölt úton haladunk tovább, a második-harmadik heti emlékpróbákon rögzítünk dolgokat, és később azt kérik rajtunk számon.



Legyőzni a farkast - Kocsis Rozi (revizoronline, 2012. február)
A gyerekeknek mindenről lehet beszélni az öncélú erőszakon, a pornográfián és a politikán kívül. Tudják, mi az, hogy halál, tudják, mi az, hogy anya-apa elvált. Degenerált gondolkodásmód, amelyik kizárólag azt várja a színháztól, hogy andalítson, repítsen el, adjon reményt, és minden legyen rózsaszín. Persze kell ilyen is, de ettől még nem kell lebutítani egy mesét.



Hullámvasút - Bíró Kriszta (revizoronline, 2012. szeptember)
Nem könnyű megvívni ezt a harcot az embernek sem önmagával, sem a környezetével. Félreértés ne essék, nem a hajtűimet hajigálom, ez nem arról szól, hogy öregszem. Hanem mikor az ember érzi, hogy sok mondandója volna, jó állapotban van, jó lenne, ha valaki megbízna benne, és hozzávágna valamit, amiben ezt a bizalmat megszolgálhatja és kiteljesítheti. Ez nem kizárólag a címszerepekre, operettlépcsőkre vonatkozik. Hanem olyan feladatra, ami kihívás. 



A zene szerettesse meg magát - Bella Máté (revizoronline, 2012. szeptember)
Akadémikus szinten a színházi zene egy kicsit lesajnált műfaj. Amikor először írtam musicalt, én is azt éreztem, hogy ciki zeneakadémista létemre ilyesmivel foglalkozni. De ez egy tévedés volt. Ki kell szedni a fejekből azt, hogy a színházi zeneszerzés rossz, mert nem csak a zenéről szól, mert meg kell alkudni. Szerencsére én elég hamar megtapasztaltam, hogy ez sztereotípia.
Tovább a teljes interjúra >>



Most a Vígszínház a próbatétel - Lengyel Tamás (Human Trade Magazin, 2011. október)
Ha az ember szerencsés, tíz év alatt eléggé megkóstolja az élet. És attól megváltozik a lélek szerkezete. Fontos a vélemény, fontos az, hogy az embernek legyenek határozott gondolatai. Igen, azt hiszem, tíz év alatt színész lettem. És majd akarok valami mást is csinálni, ami nem színészet, de alkotómunka. Amikor elvégeztem a főiskolát, nagyon kisgyerek voltam. És tíz év alatt fölnőttem.



Szerelem tesztüzemmódban - Göttinger Pál (Orlai Produkciós Iroda, 2012. június)
Nem tudom, akik a nézőtéren fognak ülni, keveredtek-e hasonló helyzetbe. De szerintem mindenki be tud számolni olyanról, hogy vajon hogy az ördögbe’ lehet, hogy hajnali két óra, és még mindig a facebooknál ülök, mert fölkerült egy bizonyos lánynak a nyaralási albuma, és faguriga legyek, ha nem lesz benne valahol egy bikinis, úgyhogy végignézem már azt a kétszázötven képet, annak ellenére, hogy párkapcsolatban élek… Erről már születtek tanulmányok, mérhető a gép előtt eltöltött holtidő, nem megy a munka, és csak nézem valaki másnak az életét, aminek egy kis időre én magam is részese leszek.
Tovább a teljes interjúra >>



"Az ember akkor hal meg, ha nem gondolkodik" - Orosz Ákos (fidelio.hu, 2011. május)
Nem tartom magam művésznek, semmivel nem vagyok művészebb, mint amikor a lakótelepen fociztam, de mégis mindig foglalkoztat a kíváncsiság maga, a határok feszegetése. Hogy mennyire vagyok következetes önmagammal, mennyire bírom tartani magamat a saját értékrendemhez, mikor csábulok el, mikor állok ki a saját dolgaim mellett...



Nem kell okosabbnak lenni a zenénél - Kulka János (fidelio.hu, 2010. március)
Nehéz volt azt mondanom, hogy igen, belevágok. Talán ezért is tartott ilyen hosszú ideig: túl nagynak éreztem a terhet. Mert egy lemez tíz év múlva is pontosan ugyanolyan lesz, mint most. És ha valami olyat csinálsz, ami megmarad, az lenyomat saját magadról. Egy lemezzel választ kell adni arra a kérdésre, hogy miért készült egyáltalán. És ezt a választ nehezen találtam, nem hittem el, hogy szükség van ilyen dalokra.
Tovább a teljes interjúra >>



Inspiratív improvizáció - Kárpáti Péter (fidelio.hu, 2010. január)
Mindenképpen akartam írni egy olyan darabot, ami közel áll az azt játszó színészek valóságos életéhez, a saját beszédmódjukhoz. Innen ugyanis sokkal könnyebb eljutni az improvizációig. Amit most próbálunk, annak már a 90%-a improvizációból áll. Mint szerzőt, az izgat, hogy hogyan lehet egy helyzetet nem konkrétan megírva elindítani. Hanem inkább földobni, és megnézni, hogy mit lehet belőle kihozni, beszélgetni róla, és az alapján haladni tovább.



Jól lehetne itt élni - Alföldi Róbert (szombat.org, 2004. május)
Rengeteg olyan fogalom kering az éterben, és kapott nagyon rossz felhangot az utóbbi évtizedben, amiről azt gondolom, hogy a legbensőbb, szemérmes magánügyem. A nemzettudatom, hitem, magyarságtudatom, vallástudatom, Istenem, értékeim, erkölcsöm. Eléggé tragikus, hogy ezt az állapotot – teljesen mindegy, hogy ki kezdte, ki tehet róla, melyik kormány, melyik párt – nagyon régóta fent tudják tartani. Egy végletes helyzetben – gondolok itt a legutóbbi választásokra – még azt mondja az ember, hogy rendben, mindenki használjon fel mindent, a cél szentesíti az eszközt. De az a kétségbeejtő, hogy ez azóta is folyamatosan jelen van, felszínen van, és egyre durvább dolgok történnek. Idealizmus azt gondolnom, hogy lesz olyan, amikor az emberek nem utálják egymást.